Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
2014. november 17. 15:07 Hegyi W. György
Kétezer éve, i. sz. 14 augusztusában halt meg a hónap névadója, Augustus császár, a világtörténelem egyik legsikeresebb, valamint legszerencsésebb politikusa és egyeduralkodója. A hatalomért folytatott hosszú és gátlástalan küzdelmekkel sokan vetekedhettek előtte és azóta is a történelemben. Működőképes rendszer – a principátus – kiépítésével, amely túléli létrehozóját, azonban már kevesebben. És még kevesebbeknek adatott meg olyan hosszú élet és uralkodás, hogy a társadalom önmagát is védő feledése működésbe léphessen. Mert természetesen egyik diktátor (legyen nagyszabású vagy zseb-, de akár csak órazsebdiktátor is) sem elégszik meg a jelen kontrollálásával, hanem maga akarja kialakítani a múltat is, mind a saját korának – benne a hatalomra kerülésének – a történetét, mind a régmúltat, amely megelőlegezi, és így üdvtörténetté változtatja az ő működését.
Korábban
Az ifjú Caesar – ő következetesen adoptáló apja nevét használta, a vér szerinti apjára utaló Octavianust pedig csak azok, akik bosszantani akarták, illetve a modern tankönyvek, hogy Iulius Caesartól megkülönböztessék – 18 évesen fogott hozzá a hatalom megszerzéséhez. 19 évesen már túl volt két, az ő oldalán harcoló consul meggyilkoltatásán (vagy óriási szerencséje volt, hogy azok számára éppen a legjobbkor távoztak nemcsak a közös hadsereg és az állam éléről, hanem az életből is). Még mindig csak harmincas évei legelején járt, amikor Antoniust és Kleopátrát legyőzve már az egész birodalom ura volt, hogy rögvest le is mondjon rendkívüli hatalmáról, és „visszaállítsa” a köztársaságot, amit, úgymond, végre megtehetett, merthogy már nem fenyegette az államot Antonius és a gonosz keleti nő hatalmi törekvése.
Amikor több mint negyven év múlva békés öregségben, felesége karjai közt meghalt, már szinte senki se élt, aki megtapasztalhatta az augustusi principátus előtti világot. Negyven év többé-kevésbé sikeres külső hódítás és többé-kevésbé békés belső építkezés után tehette le a római császárság megteremtője a kanalat. Vagyis a Rómát és Itáliát vérbe borító polgárháborúk egyik legkegyetlenebb vezérének évtizedei voltak arra, hogy a béke és a konszolidáció megteremtője legyen, s hogy nevéhez elsősorban ne a proscriptiót, hanem a pax augustát kapcsolja halálakor Róma.
Hegyi W. György írása a Múlt-kor legújabb számában olvasható
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap